TÖRTÉNELEM

Egymást követő civilizációk, kultúrák és uralkodók írták a Crikvenica régió történetét. Gazdag tárgyi és szellemi örökségének minden szegmense nyomot hagyott a terület fejlődésében, és hozzájárult a vidék mai arculatához. A letűnt korok világáról mesélnek az ókori települések maradványai, a sírhelyek, az erődítmények romjai, a régi fegyverek, ékszerek, kerámiák és amforák. A történelem szellemi örökségének nyomai pedig fellelhetőek többek között a pálos szerzetesek imáiban, a barbárok rítusaiban, de akár a helyi halászok dalaiban és nevetésében is…
Crikvenica, Dramalj, Jadranovo és Selce története szorosan kapcsolódik a közeli Drivenik, Grižane, Bribir és Tribalj középkori városokhoz, valamint Vinodol termékeny völgyének fejlődéséhez. A középkorban minden tengerparti város rendelkezett kikötővel, amely mellett halászfalvak alakultak ki. Az itteni ügyes kezű halászok és kőművesek nagyban befolyásolták e városok életét és arculatát.

A tenger kínálta lehetőségek, a növekvő társadalmi jólét és a fejlődés iránya, amelyet az egyik legfontosabb iparággá váló turizmus hozott a 19. század végén új fejezetet nyitott a Crikvenica riviéra történetében.

CRIKVENICA

A Frangepán nemesi család

Crikvenica városának alapítása előtt a helyi lakosok a hátország vidékén éltek, amelynek központja - Kotor - egy közeli dombon helyezkedett el. Mezőgazdasággal, állattenyésztéssel és halászattal foglalkoztak, és a római lakosságtól megtanulták a szőlőtermesztést is.
Crikvenica alapítója IV. Frangepán Miklós fejedelem volt, aki  a Boldogságos Szűz Mária Mennybemenetele temploma mellé kolostort építtetett, amelyet 1412. augusztus 14-én a pálos szerzeteseknek adományozott. A Modrušban kiadott alapító okirat a legkorábbi írásos dokumentum, amelyben fellelhető Crikvenica város neve.
A régió legnagyobb településének, a mai Crikvenica városának fejlődése a 17. században kezdődött, majd  az 1776-os tűzvész után felgyorsult,  amikor Kotor városa és a Szent Simon-plébániatemplom a tűz martalékává vált, és a plébánia székhelyét Crikvenicába helyezték át. A szántóföldek hiánya miatt a helyi lakosok inkább a tenger és a halászat felé fordultak és hamarosan az Észak-Adria legjobb halászaivá váltak.
A 19. század végén Crikvenica már az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. Az 1888-as évben itt épült meg a régió első fa ácsolatú tengeri fürdőlétesítménye. Ezt követően a Therapia (1895) és a Miramare (1906) szállodák felépítésével a városban gyors fejlődésnek indult a turizmus, különösképpen a gyógyturizmus.
A gőzhajózás és a tengeri utasszállítás fejlődésével Rijeka és Crikvenica között rendszeres hajójáratok indultak, és könnyű megközelíthetősége révén széles körben ismertté vált a hazai és a külföldi turisták körében. A város az idő múlásával és sokrétű turisztikai szolgáltatásai kiépülésével az Adriai-tenger egyik vezető idegenforgalmi célállomásává, és több generáció kedvenc nyári üdülőhelyévé vált.

DRAMALJ

Szent Ilona védőszárnyai alatt

Dramalj város növekedése és fejlődése, hasonlóan más városokhoz, a helyi templom köré szerveződött településből indult ki, amelyet a 18. században még Zagorjénak hívtak. A helyi templom felújítása után a települést átkeresztelték Szent Ilona (Sv. Jelena) névre, amelyet a második világháború végéig megőrzött.

A templomot egy régi kápolna helyére építették, majd a 18. században - amikor Dramalj a belgrádi egyházmegye része volt -barokk stílusban kibővítették. 1796-ban a híres rijekai művész, Giuseppe Capovilla márvány oltárt készített a templom számára. A Szent Ilona-plébániatemplomot 1809-ben alapították, míg a plébániahivatalt és a templomát 1812 után építették. A templombelső a 19. században került kialakításra: a szentélyt 1837-ben adták hozzá, a főoltár pedig 1845-ben épült meg.
Dramalj, az egykor olajfaligetek által határolt kis halászfalu, az első szálláslehetőségek megépülését követően hamarosan turisztikai üdülőhellyé fejlődött, és a vendégek és a látogatók száma folyamatosan növekedésnek indult.

JADRANOVO

A történelem, melyet a halászok írtak

A régészek által feltárt korai települések maradványai arról tanúskodnak, hogy Jadranovo, az egykori Sveti Jakov (Szent Jakab) története, a Krisztus előtti évszázadokra nyúlik vissza. A középkorban Jadranovo Drivenik község erődített városának tengerparti birtoka és kikötője volt, amelynek gyarapodó lakossága házakat épített a Szent Jakab-templom körül, és a város növekedésnek indult. A helyiek között számos ügyes kezű kőműves volt, de az emberek többnyire halászattal foglalkoztak. Sok időt töltöttek a tengeren, hálókat fontak, és főképp tonhalat halásztak. Napjainkban is megtekinthető a letűnt korokat idéző tonhalfigyelő állomás, amelyet a helyiek „tunerának” neveznek. A halászat döntő szerepet játszott Jadranovo történelmében, amelyről a helyiek történetei és a „Kućica od ribari” (Halászház) nevű kis Halászati Múzeum is tanúskodik. A halászat, a kőművesség és az idegenforgalom meghatározták a kis tengerparti város múltját és jövőjét.

SELCE

A siker kulcsa a sokoldalúság

A Szent György-hegy (Sveti Juraj) lejtőin épült egykori erődített település meghatározta Selce mai arculatát. Innen származnak a régió legrégebbi emberi tevékenységre utaló régészeti leletei is. A kikötésre alkalmas természetes öblöket és a környék festői szépségét a rómaiak is nagyra értékelték. A Selcétől délre fekvő Jasenova-öbölben talált amforák azt bizonyítják, hogy itt már az ókorban is egy nagyobb kiterjedésű település és kikötő állt.
A későbbi évszázadok során számos tárgyi emléket tártak fel, amelyek a régi korok életéről és szokásairól tanúskodnak. Az itteni lakosok kiváló borászok, halászok és tengerészek voltak, és állattenyésztéssel is foglalkoztak. A 13. században Selce, az egykori horvát Bribir község részeként, a nemesi Frangepán család birtokába került, ami jelentősen befolyásolta a feltörekvő kereskedelemmel rendelkező város fejlődését. Több vitorláshajó is épült, amelyek bort, olajat és egyéb helyi termékeket szállítottak.
Az első fürdőhely építését a 19. század végén számos szálláslehetőség és vendéglátóipari létesítmény megnyitása követte. Ezzel megkezdődött az idegenforgalom fejlődése, amely a terület fő gazdasági húzóágazatává vált.